NetLektor, szerző archívuma
Tóth Kriszta, kommunikációs szakember, a NetLektor megálmodója és létrehozója. 2007-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció és politológia szakain, így végzettségét tekintve okleveles kommunikációs szakember, illetve politológus. Korábban a Pécsi Napilap politika rovatát vezette, dolgozott a pécsi önkormányzatnak mint szakértő, de a bankszakmába, az üzleti kommunikációba is belekóstolt. Korábban Pécsett, illetve Veszprémben lakott, jelenleg Szekszárdon él hároméves kisfiával és párjával.
Szinonímia szinonimái
Pár napja a szinonima mint idegen szó szerepelt a Napi szó rovatunkban. A Facebookon már akkor megígértem, hogy erre a szóra még visszatérünk, ugyanis jellemzően helytelenül írják le az emberek. Tipikus példája annak, hogy miért nem lehet (csak) a Google-re hagyatkozni, ha nem tudjuk eldönteni, hogyan kell egy adott szót helyesen leírni.
Próbáljuk ki: kezdjük el [...]
NetLektor a Közösségi Marketing Napon
Jövő szombaton, azaz 2010. február 13-án lesz az első Közösségi Marketing Nap. A konferenciát a varaljay.com közösségi marketinggel foglalkozó szakértői csapata szervezi. Büszkén mondhatom el, hogy én is az előadók között szerepelek!
Külön megtiszteltetés, hogy csupa olyan közösségi médiában jártas emberrel együtt léphetek a közönség elé, akikre komolyan felnézek. Ha eljöttök, megértitek, hogy miért.
Sokáig gondolkoztam azon, [...]
Interjú az Új Európai Gazdasági Magazinban
Nem is olyan régen az a megtiszteltetés ért, hogy az üzleti körökben is neves Új Európai Gazdasági Magazin interjút készített velem a NetLektorról, az első benyomás fontosságáról, illetve a szöveg minőségének szerepéről az első benyomás kialakításában. Alább ezt az interjút olvashatjátok el, illetve a cikk végén találtok egy linket is, ahonnan PDF formátumban le is [...]
Az a bizonyos skarlát betű
Tudod, mi az a skarlát betű? Nem, nem a könyvre gondolok. A skarlát betű az, ami örökre, lemoshatatlanul megbélyegez.
Néztem a tévét, s a Walmark egyik vitaminját reklámozták éppen, amikor bevillant az egyik korábbi bejegyzésemhez mellékelt kép. Ez:
Ezt a képet használtam illusztrációként az ünnepi jókívánságok helyesírásáról szóló írásomban, mivel ezen épp hibásan szerepel az a bizonyos [...]
Kis karácsony vagy nagy Karácsony?
Az ünnepek kapcsán sokan elbizonytalanodnak, vajon kisbetűvel vagy nagybetűvel írjuk a karácsony és újév szavakat? A magyar helyesírás szabályai egyértelműen nyilatkozik az ügyben:
„145. Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepeket, a nevezetes napokat, a rövidebb-hosszabb időszakokat, a történelmi eseményeket jelentő szavakat, szókapcsolatokat (bár olykor nem kicsi az érzelmi töltésük): március tizenötödike, a felszabadulás napja, május elseje, az [...]
A magyar helyesírás szabályai
Alapmű, kötelező darab minden könyvespolcon. Az enyém már salátás, lapok szakadtak ki belőle, mégis mindig ez az első, amit előveszek, ha kérdésem támad. Ma már elektronikus formában is megtalálható, így még csak a gép mellől sem kell felállni, ha valamit meg szeretnénk nézni benne.
Itt megtalálod, de akár le is töltheted!
A magyar helyesírást a Magyar Tudományos [...]
Video meliora proboque deteriora sequor
Video meliora proboque deteriora sequor. Látom a jót, és mégis a rosszat cselekedem.
Napjainkban dívik a webvideók használata, de az esetek többségében már maga a videó szó leírásakor bajba kerül az ember. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! A szabály nagyon egyszerű, egyszer kell csak megjegyezni.
Ha a videó szó önállóan vagy egy összetett szó utótagjaként [...]
A helyes címzés 1.
Ha postán küldjük el anyagunkat az ügyfélnek, akkor a legelső, amit meglát tőlünk, az a címzés. Ha már itt hibákkal találkozik, nem sok esélyünk marad arra, hogy bizalommal fogadja mindazt, ami amúgy a levélben áll.
Többségünk már annyi levelet, csomagot adott fel az évek során, hogy rutinból, pillanatok alatt töltjük ki a megszokott módon és sablonok [...]
NetLektor a Facebookon is
A Twitter után a Facebookon is elérhetővé vált a NetLektor. Csatlakozzatok, hogy elsőként értesüljetek a legfrissebb hírekről, infotermékekről, akciókról, blogbejegyzésekről.
Kattints a képre és csatlakozz a NetLektorhoz a Facebookon is!
A fentiek közül a blogbejegyzéseket külön is kiemelném. Érdemes figyelemmel követni a blogot, hiszen itt komoly segítséget kaptok tőlem a blogíráshoz, szövegíráshoz. Elsősorban helyesírási tippeket, trükköket találtok [...]
A kevesebb néha több – Vesszőparipa 1.
Helyesírásunk egyik legnehezebben megtanulható része a vessző használata. Rengeteg szabály vonatkozik rá, de ha egyszer megértjük a logikáját, vagy legalábbis megjegyezzük az alapvető szabályait, ritkán okoz majd gondot. Ebben szeretne segíteni a Vesszőparipa sorozatom, amelyben átveszem a legfontosabb előírásokat.
A „több mint” kifejezés esetében akkor és csak akkor használunk vesszőt a több szó után, ha összehasonlításról [...]

