RSS2010. archívuma

Édes, ékes apanyelvünk

Édes, ékes apanyelvünk

Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk című versét Sinkovits Imre szavalta el az 1987-es Humorfesztiválon. Pikantériája a felvételnek, hogy még Sinkovits nyelve is beletört a magyar nyelv nehézségébe.:) Ugyanakkor ennél ékesebb bizonyíték nem sok van arra, hogy a magyar a legszebb, s egyben a legnehezebb nyelv is e kerek nagy világon.

Megjelent az Édes Anyanyelvünk februári száma

Megjelent az Édes Anyanyelvünk februári száma

„Megjelent az Édes Anyanyelvünk 2010. évi első száma. A nyelvhasználat, a szókincs- és a kommunikációs viszonyok változása most is kiemelt témakörök. Olvashatunk A magyar nyelv nagyszótárának keletkezési körülményeiről, és annak szakmai körökben aratott sikereiről Gerstner Károly tollából, és az is kötőszó mondatbeli helyzetét firtató Elekfi László kérdésfeltevéséről, hogy az irodalmi nyelv vagy az érthetőség legyen [...]

Nevetve tanulni – Közösségi Marketing Nap

Nevetve tanulni – Közösségi Marketing Nap

Szombaton megtartottuk az első Közösségi Marketing Napot, amely az eddigi visszajelzések alapján nagyon nagy sikert aratott a hallgatóságnál. Vidám hangulat, mégis rengeteg információ jellemezte az egész napot, s talán épp ez is a titka a pozitív fogadtatásnak. Persze, ehhez nem elég, hogy az előadók felkészülten, hatalmas készlet információbombával érkezzenek a konferenciára. Kell hozzá a hallgatóság [...]

Újabb interjú: varaljay.com

Újabb interjú: varaljay.com

Lehet, hogy egyre népszerűbb vagyok? Ismét interjút készítettek velem, de ezúttal a varaljay.com keresett meg. Akárcsak az Új Európai Gazdasági Magazin, itt is a szöveg minőségének fontossága volt a fő téma, de megkérdeztek arról is, mivel készülök a szombati Közösségi Marketing Napra. Alább ezt az interjút olvashatjátok el.

Minden a minőségen múlik
By Váraljay Zsuzsanna [...]

Szinonímia szinonimái

Szinonímia szinonimái

Pár napja a szinonima mint idegen szó szerepelt a Napi szó rovatunkban. A Facebookon már akkor megígértem, hogy erre a szóra még visszatérünk, ugyanis jellemzően helytelenül írják le az emberek. Tipikus példája annak, hogy miért nem lehet (csak) a Google-re hagyatkozni, ha nem tudjuk eldönteni, hogyan kell egy adott szót helyesen leírni.
Próbáljuk ki: kezdjük el [...]

NetLektor a Közösségi Marketing Napon

NetLektor a Közösségi Marketing Napon

Jövő szombaton, azaz 2010. február 13-án lesz az első Közösségi Marketing Nap. A konferenciát a varaljay.com közösségi marketinggel foglalkozó szakértői csapata szervezi. Büszkén mondhatom el, hogy én is az előadók között szerepelek!
Külön megtiszteltetés, hogy csupa olyan közösségi médiában jártas emberrel együtt léphetek a közönség elé, akikre komolyan felnézek. Ha eljöttök, megértitek, hogy miért.
Sokáig gondolkoztam azon, [...]

Interjú az Új Európai Gazdasági Magazinban

Interjú az Új Európai Gazdasági Magazinban

Nem is olyan régen az a megtiszteltetés ért, hogy az üzleti körökben is neves Új Európai Gazdasági Magazin interjút készített velem a NetLektorról, az első benyomás fontosságáról, illetve a szöveg minőségének szerepéről az első benyomás kialakításában. Alább ezt az interjút olvashatjátok el, illetve a cikk végén találtok egy linket is, ahonnan PDF formátumban le is [...]

Az a bizonyos skarlát betű

Az a bizonyos skarlát betű

Tudod, mi az a skarlát betű? Nem, nem a könyvre gondolok. A skarlát betű az, ami örökre, lemoshatatlanul megbélyegez.
Néztem a tévét, s a Walmark egyik vitaminját reklámozták éppen, amikor bevillant az egyik korábbi bejegyzésemhez mellékelt kép. Ez:

Ezt a képet használtam illusztrációként az ünnepi jókívánságok helyesírásáról szóló írásomban, mivel ezen épp hibásan szerepel az a bizonyos [...]