Számos érveim

Pitagorasz (aki nem írt) tanítványai szerint (ők írtak) a világ őseleme (archéja) a szám. Minden számokból áll. Talán e tételt már nem osztjuk maradéktalanul, ám a számok kétségtelenül alapvető részei életünknek.

A beszédben a számok nem okoznak gondot, hiszen a szavakkal azonos módon, hangok segítségével alkotjuk meg őket. Írásban azonban több lehetőség is adott a számok jelölésére.

A mindennapokból szinte teljesen kiveszni látszik a hagyományos római jelölése a számoknak: I, II, III, V, X, L, C, D, M. Ma a városok kerületeit, könyvekben a fejezeteket, a történelem idővonalán a századokat, uralkodókat jelölünk még vele. De a huszadik század, a 20. század és a XX. század ma már egyenértékű jelölés.

Szám

A reneszánsz után terjedt el Európában a számok arab jelölőinek használata 0-tól 9-ig. Összegek, évszámok, életéveink és sok más (számos) dolog jelölésére használhatjuk. A jelen sorok szerzője 31 éves.

Az iskolában megtanuljuk, hogy a számokat betűkkel is leírhatjuk, az aranyszabály szerint kétezerig mindent egybe, utána értelemszerű tagolással (egymillió-hatszázhuszonkétezer-ötszáznyolcvan).

Kapkodó, siető és a leütésekkel takarékoskodni akaró világunk a számokat írásban is egyre inkább az arab jelöléssel használja.

A rendőrök 20 embert tartottak fogva 10-féle okkal (a helyesírás ez utóbbit hibásnak mondja, a helyes változat a tízféle).
Pedig nyomtatott szövegekben az arab betűs szám megakaszthatja az olvasót 1-1 esetben.
Hiába vettük át 1/1-ben az arab számokat.

A magam részéről azt gondolom, hogy az olvasás kényelmes módja a latin betűk balról jobbra történő befogadása. A jó tipográfia hihetetlenül képes segíteni az olvasást, a szavak, sorok (és a betűvel írt számok) képe alapján szinte kitaláljuk a mondat jelentését a nélkül, hogy minden egyes betűt külön elolvasnánk. Ezért az egyszerűbb számokat (ellenpélda a fenti egymillió-hatszázhuszonkétezer) érdemes betűjelekkel írni. A tíz, húsz, ötven, harmincöt, tizenkilenc betűkkel írva kényelmesebben elolvasható, mert olvasás közben nem kell (akaratlanul és automatikusan, de nem feltétlen észrevétlenül) kódot váltania az olvasónak.

Persze mindez érvényét vesztheti a 140 (száznegyven?) karakterre limitált közlések világában.

Kategória: Kiemelt írásainkSzövegírás

Címkék:

A szerzőről: Sarnyai Tibor, újságíró, print és online kiadványszerkesztő. Magyar nyelv és irodalom, illetve kommunikáció szakos diplomát szerzett 2003-ban a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán. A Délmagyarország című megyei napilap tudósítójaként kezdte a szakmát, később a makói önkormányzat hetilapjának szerzője, olvasó- és tördelőszerkesztője lett. Jelenleg is ez a főállása.

RSS(1) hozzászólás

Szólj hozzá! | Trackback URL

  1. Kovács János szerint:

    Bevallom már én is bajban vagyok, hogy hogyan kell a nagy számokat helyesen írni. Általános iskolában megtanuljuk, aztán elfelejtjük. Mert könnyebb arab számokkal írni. A csekk esetén azért karakteresen is ki kell írni a számot.
    Elvileg a törvények számozása is római számmal történt. Ebben nem vagyok biztos. Mi talán fejezetek, alcímek és hasonló dolgok esetén használjuk még a felsorolás kedvéért. De itt is szeretjük nélkülözni.
    Az arab számot minden országban használják, így ezt mindenki megérti. Persze a római számot is. E kettő közül a mutatókkal rendelkező órák számkijelzőjén is előfordul valamelyik.

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.