NetLektor a Közösségi Marketing Napon

kmnap

Jövő szombaton, azaz 2010. február 13-án lesz az első Közösségi Marketing Nap. A konferenciát a varaljay.com közösségi marketinggel foglalkozó szakértői csapata szervezi. Büszkén mondhatom el, hogy én is az előadók között szerepelek!

Külön megtiszteltetés, hogy csupa olyan közösségi médiában jártas emberrel együtt léphetek a közönség elé, akikre komolyan felnézek. Ha eljöttök, megértitek, hogy miért.

Sokáig gondolkoztam azon, miről is beszélhetne egy ilyen konferencián az, aki amúgy szövegek javításával, írással foglalkozik. De hamar rájöttem, hogy rengeteg olyan trükk, tipp van a tarsolyomban, amelyek használatához nem kell szakértőnek lenni, ellenben hatalmas segítséget jelenthetnek azoknak, akik igen sűrűn elbizonytalanodnak a szavak leírásakor. Előadásomban azon túl, hogy rámutatok, miért is fontos a minőségi szövegírás, egy komplett elsősegélydobozt adok át a konferencia résztvevőinek.

Ha érdekel a konferencia, illetve annak témája, itt tudsz jelentkezni rá. Fontos információ, hogy a létszám limitált, igen szűkre szabták a résztvevők lehetséges számát a szervezők. Ezzel fordítottan arányos azonban az érdeklődés a rendezvény iránt, amiből az következik, hogy ha szeretnél még egy helyet elcsípni, akkor nagyon gyorsan kell cselekedned.:)

Kategória: Híreink

Címkék:

A szerzőről: Tóth Kriszta, kommunikációs szakember, a NetLektor megálmodója és létrehozója. 2007-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció és politológia szakain, így végzettségét tekintve okleveles kommunikációs szakember, illetve politológus. Korábban a Pécsi Napilap politika rovatát vezette, dolgozott a pécsi önkormányzatnak mint szakértő, de a bankszakmába, az üzleti kommunikációba is belekóstolt. Korábban Pécsett, illetve Veszprémben lakott, jelenleg Szekszárdon él hároméves kisfiával és párjával.

RSS(1) hozzászólás

Szólj hozzá! | Trackback URL

  1. [...] itt is a szöveg minőségének fontossága volt a fő téma, de megkérdeztek arról is, mivel készülök a szombati Közösségi Marketing Napra. Alább ezt az interjút olvashatjátok [...]

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.